Kelet-Európa Misszió Hirlevél. 2004. február.
 
Vegyes érzésekkel és - a szörnyû fertôzésektôl tartva - higiénikus törlôkendôkkel felszerelkezve indultunk útnak a gyülekezetbôl néhányan. Mikor megérkeztünk, nagyon kedvesen fogadtak a kinti testvérek, akikkel egybôl éreztük, hogy egy nyelvet beszélünk.
Elôször a beregszászi szeméttelepre
vittek el bennünket, hogy rögtön a mélypontról indítsunk. Mivel a Rózsadomb aljában nôttem fel, mégcsak hasonlót sem láttam soha, mint amit ott tapasztaltam,de érdekes módon ott már nem érdekelt a fertôzések veszélye és a mérhetetlen mocsok sem, hanem csak embereket láttam,gyönyörû,mosolygós gyerekeket, fiatal anyákat, akikugyanúgy Isten csodálatos alkotásai, mint mi mindannyian. Késôbb több faluba és cigánytáborba is ellátogattunk, és miközben sok keresztény cigány testvért megismertem, éreztem, hogy ezzel az úttal nem fog lezárulni a kapcsolatunk. Mindannyiunkra mély benyomást tett az, hogy láttuk: van értelme segíteni, hiszen olyan táborban is jártunk, ahol már évek óta m?ködik gyülekezet, és ennek következtében óriási szellemi és erkölcsi változáson mentek keresztül az itt élô emberek.
Úgy éreztem ott kint, hogy Isten tökéletes
akaratában vagyok, megelevenedett számomra a Biblia, ahogy imádkoztunk emberekért, akiknek valóban csak a hit maradt, mert földi kincseik nincsenek.
Mikor hazajöttünk, gyûjtôakcióba kezdtem. Isten jó ötleteket adott, és éreztem, hogy támogat ebben a munkában. Egy fotóalbummal a kezemben róttam az utcákat, és szülôi értekezleten az iskolában, óvodában, a fodrásznál, mesélni kezdtem elsôkézbeli élményeimet. Számomra is meglepô módon, az emberek nagyon segítôkészek voltak. A helyi óvodában egy hétig gyûjtôakciót tartottam a vezetô óvónô ajánlásával, és több iskola is rendezett ruhagyűjtést. Volt, ahol egy nagy teherautónyi ruha jött össze. Olyan otthonok nyíltak meg elôttem, amelyekre soha nem számítottam
volna. Végül olyan méreteket öltött az egész, hogy ismeretlen emberek állítottak meg a nyílt utcán, hogy hova hozhatják az adományaikat. Már nem is kellett szerveznem és telefonálgatnom, mások szervezték helyettem a dolgokat, mivel Isten ajtót nyitott. A férjem sokat nevetett rajtam, mert szó szerint nem volt olyan nap, hogy legalább egy zsák ruhát ne vittem volna haza. Az Úr a szállításról is gondoskodott; a gyülekezetben az egyik barátunknak van egy nagy teherautója, és önzetlenül felajánlotta, hogy bármikor kész segíteni.
Késôbb a gyerektámogatási programba is beszálltunk.Több támogató családot találtam, akik havonta pénzbeni segítséget nyújtanak egy-egy kárpátaljai nehéz sorsú gyereknek. Találtam egy olyan iskolát is, ahol a szülôk fejenként 70 forintot összeadva havonta támogatnak egy munkácsi kisfiút. Lehet, hogy van olyan család, amelyiknek megterhelô lenne a havi teljes támogatási összeg befizetése, de összefoghatnak az emberek gyülekezetekben, iskolákban, és közösen is segíthetnek egy kárpátaljai családot.
Nem mondhatom azt, hogy ha nagy dolgokat nem tudok tenni, akkor inkább a kicsit sem teszem. Úgy látom, hogy ha megteszem azt, ami a kezem ügyébe esik, Isten csodálatos módon megszaporítja azt. Az elmúlt néhány hónap alatt kétszer is voltunk Kárpátalján, élelmiszercsomagot és ruhát osztani a rászoruló családoknak, legutóbb pedig a munkácsi és izsnyétei gyülekezetben dicsérettel és igével is szolgáltunk. Tudtunk vinni valamit Isten segítségével, de még több volt az, amit kaptunk kinti testvéreinktôl. Megújulást nyertünk, kitekintést a saját kis önközpontú világunkból, és megértettünk valamit Jézus Krisztus igazi természetébôl.
Hálát adok ezért Istennek és Kárpátalján élô keresztény testvéreinknek!
Folk Zsuzsa
a Kelet-Európa Misszió önkéntes munkatársa