Vasárnap nagyon elcsodálkoztam, mikor láttam a naptárban, hogy július 4. van. Hónapok óta , mióta szerveztem a "Találkozás Napja " Fesztivált, csak július 3-ig láttam el.

 Ha visszamegyünk a gyökerekig igazából egy tavaly nyári  nolblog-os bográcsozás indította el a folyamatot.

A férjemmel voltunk Mogyoródon, ahol megismerkedtünk egy emberrel, aki miután végighallgatta az ukrajnai missziós útjainkról szóló beszámolónkat azt mondta, hogy nekünk találkoznunk kell Bódis Krisztával. Köztudott, hogy Kriszta jó néhány éve pedig kapcsolatba hozható Ózddal, hiszen a Hétes telepre jár le, hogy az ottani romákkal foglalkozzon.  Még azon a nyáron sikerült az ózdi lelkésszel összeismertetnem, aki segített is Krisztának a már hagyományosnak mondható egy hetes hétesi gyerektáborban. A lelkész, Gyuricska István, amúgy fekvenyomó bajnok, aki fekve nem az ágyat nyomja , mint más földi halandók, hanem 210 kg-os súlyt nyom ki, és közben prédikál.
Aztán a Gödörben találkoztunk bo-56-al, szintén a nolblogról egy
Bódis Kriszta bemutatón, és egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy az Amaro Del zenekart meghívom Ózdra.
Őket már több koncerten láttam, jó ismerőseim. Tudtam, hogy Munkácson élnek a 6000 fős cigány táborban, de megváltozott az életük, mert egy ukrán állatorvos a keresztény üzenetet és reménységet bevitte abba a táborba. Azóta nem isznak, nem verekednek, normális családban élnek, a táborukban ifjúsági csoport működik, iskolába járnak, kirándulnak, adott a kitörési lehetőség.
Ez a példa az ózdi romákra is hatni fog. Később más fellépők is csatlakoztak az ötlethez, így az ózdi roma zenészek, sőt jöttek Budapestről, Miskolcról, Sükösdről, Paks mellől is.
Egy egész napos program kerekedett ki , ahol az ország több pontjáról érkeztek fellépők és segítők , közel ötven lelkes ember, akik hajlandóak tenni valamit a változásért. Világnézettől függetlenül meg tudtunk egyezni abban, hogy tennünk kell a rasszizmus, a kirekesztés ellen, együtt kell lennünk a romákkal, beszélgetni velük, és egymással is, hiszen a jó példa, a bátorság ragadós.
Végül elérkezett a nap, hosszas szervezőmunka, előkészületek után hajnalban indultunk több autóval Budapestről. Jöttek segítők a nolblogról, Bódis Kriszta az önkénteseivel, és volt aki anyagilag támogatta a fesztivált.  Jelentős megmozdulás volt a gyülekezetek részéről is, hiszen részt vett az ózdi Siloám gyülekezet, a Menóra Messiáshívő Közösség, a miskolci
Ámen gyülekezet, a tolnaiak, a Szeretet-Közösség (amelynek tagja vagyok), a pestlőrinci Agapé pedig az ugrálóvárat kölcsönözte.
Civil szervezetként a
Changemaker Hungary volt jelen, ők a büfé szervezését, üzemeltetését vállalták.

A program jól indult, hétágra sütött a nap, gyűltek a gyerekek az ugrálóvárban, a kézműves sátorban és az arcfestésnél, a focipályán. Az ózdi alpolgármester és a kisebbségi képviselő délben nyitotta meg a rendezvényt, ahova a helyi TV is kivonult. Mikor épp a színpadi beállásokra került volna sor, hogy utána kezdődjön a bohócműsor, a színpad mögött megjelent egy óriási fekete felhő, megszólalt az ég dörögve és egy villám cikázott át. Odarohantam az értékes TV-s kamerához és a katonai sátor felé vettem az irányt, amikor láttam , hogy mások a színpadról kapkodják le a hangszereket, mikrofonokat.
A gyerekek a kézműves sátorba menekültek, nem kis fejtörést okozva  az ottani segítőknek, akik azért derekasan állták a rohamot. A tornádó hamar odaért, és mi a szabadban állva a keverő feletti nyitott sátorba kapaszkodva imádkoztunk, hogy legyen vége a rettenetnek, senki se sérüljön meg, és ne így végződjön a fesztivál.
Közben egy másfél méter átmérőjű fát szeletelt ketté a süvítő szél a színpad mögött, majd a beszélgető sátor szállt el a szélben, karnyi vastag faágak törtek le közvetlenül az emberekkel zsúfolt sátrak mellett. Igazi katasztrófafilm jelenet kezdett kialakulni, ahogy az elektromos berendezéseket verte a víz. Ez volt az a vihar, ami Ózd másik felén jéggel terítette be a kerteket, ami leszedte a háztetőket több településen a környéken. Utólag nézve a híreket hálát adhatunk, hogy senki nem sérült meg, egyetlen színpadi lámpa tört össze, de a helyi lelkész szakmájára nézve üveges Smile
Miután a forgószél természeténél fogva még kétszer visszatért, majd végleg elhagyta a helyszínt, ismét kisütött a nap, és csodák csodája minden technikai berendezés működött.
A bohócok a színpadra perdültek, és fantasztikus előadással feledtették el a kissé ázott gyerekekkel a vihart. Egymást váltották a táncelőadások, beszédek, személyes vallomások a hitről, és a zenei produkciók. Minden csúszás nélkül az Amaro Del is fergeteges koncertet adott, az utolsó két dal alatt a gyerekek nem bírták tovább, a színpadra penderültek és olyan táncot jártak, amit csak ők tudnak, ami belülről jön.  Karcsi, a basszusgitáros elmondta, hogy a felesége ima hatására hogy
gyógyult meg, jött ki a kómából, hogyan állt fel a tolószékből. Azóta megszületett a második kislányuk is.
Erre sokan felbátorodtak és imát kértek betegségeikre, többen pedig elhatározták, hogy felhagynak eddigi életvitelükkel és Krisztus követőivé válnak. Bár a XXI. században vagyunk, de szemünk előtt elevenedett meg a Biblia.
Csak köszönetet tudok mondani minden segítőnek, résztvevőnek, fellépőnek és nem utolsó sorban Istennek, ezért a nagyszerű napért. Életemben először szerveztem fesztivált, nem tudom fogok-e még , de ezért az egyért is megérte.

 

 

Hogyan látták mások a fesztivált? Olvasd el a beszámolókat:

http://cseppgyerek.blog.hu/2010/07/18/bodis_kriszta_tornado_es_joisten#more2159571

http://takapenkki.nolblog.hu/archives/2010/07/29/Piknikus_alakzatok/

NÉZD MEG FILMÖSSZEFOGLALÓNKAT ITT