Egyszer, egy külföldi nyaraláson séta közben rosszul lettem. Heves szívdobogásérzés, remegés, szédülés, hányinger, hascsikarás… mindez elemi erővel. De amilyen hirtelen jött, hirtelen el is múlt, így nem foglalkoztam többet vele. Azután ezek a rosszullétek különböző helyeken és szituációkban egyre sűrűbben megismétlődtek.
Megijedtem, hogy valami súlyos betegségem van, orvoshoz fordultam. Különböző kellemetlen vizsgálatok, rossz hangzású betegségnevek után végül pszichiáterhez kerültem – pánikbetegséget diagnosztizált, kaptam rá több gyógyszert, főleg nyugtatókat. A gyógyszerek letompítottak, de nem annyira, hogy ne érezzem a rosszulléteket. Homeopátia, kineziológia, amit lehetett, mindent kipróbáltam, de mivel semmi sem használt, maradt az egyetlen út, lekorlátoztam az életem. Gyakorlatilag csak az otthonomban és a munkahelyemen éreztem biztonságban magam, bárhol máshol potenciálisan jöhetett – és jött is – a szorongás a rosszulléttől.
Minden olyan tevékenység, ami másnak a szórakozást jelentette – mozi, színház, utazás – de az egyszerű sorban állás, liftezés is számomra a kínok kínja volt. Ilyenkor az volt az első, hogy felmértem magamban a terepet, szükség esetén merre tudok elmenekülni, hol van a WC, stb. Az arcomra kiült a rettegés, párom, a gyerekek hiába beszéltek hozzám, a gondolataimat teljesen elfoglalta a páni félelem. Nehéz volt megszokni ezt a fajta életet, mert egyébként szeretek jönni-menni - korábban idegenvezetőként dolgoztam, hát nem éppen otthonülős elfoglaltság.
10 hónapja tértem meg és ez idő alatt nagyon sok mindenben változtam. A pánikbetegség is sokat szelídült az imák hatására, de a gyökere még bennem maradt. Mivel újabb repülőút előtt álltam, az egyik istentisztelet végén imát kértem. Miközben imádkoztak értem, úgy éreztem, mintha két hatalmas erő húzna, az egyik hátrafelé, a másik előre, én meg a kettő között vagyok, mint egy rongybaba. Az ezt követő napokban csak egy dal járt az eszemben: "Benned szabad vagyok én!"
Jött az utazás napja, és nem vettem be a szokásos pirulámat. Az eddigi leghosszabb repülőút várt rám, telt házas gép, és én teljesen nyugodt voltam és felszabadult. Annyira tetszett ez a szabadság, hogy újabb és újabb „nehéz” helyzetbe vittem magam. Olyan liftbe szálltam, amiből túlsúly miatt valakinek ki kellett lépnie, múzeumban, ahol előttünk – utánunk diákcsoport volt – nyugodtan nézelődtem, és végre élvezni tudtam a helyet, a pillanatot! Ja és a visszaúton a repülőn elaludtam…
Aki nem élt át ilyen félelmeket, annak ez csak egy banális történet, nekem viszont egy hatalmas szabadulás! 13 elvesztegetett év után úgy érzem, újra élek! Tudom, hogy csak Jézusban lehetek szabad, hogy gondolkodás nélkül Rá bízhatom magam és hogy Vele minden sokkal könnyebb, sokkal jobb, és csak Vele érdemes élni!
R. Erzsébet