Tudom, nem ez a klasszikus kérdés, de vajon mi az, ami igazán, naponta húsba vág? A földi életünk hossza nyolcvan év körül mozog. Egy idő után, annak, aki néha megáll, és elgondolkozik, feltűnik, hogy a napok ellenünk dolgoznak.
A fiatal kor után beáll egyfajta automatizmus, amit a hétvégék sem tudnak megtörni. Egy kényszerítő erő érzékelhető, ami bele akar nyomni a puszta létfenntartás körüli hajsza körforgásába. Sokan úsznak a sárga csekkek, az adósságok tengerében, és fuldokolnak. Valóban ez az élet, hogy törlesztjük a banki részleteket, hogy azon aggódunk kijövünk-e a hó végén a pénzünkből, hogy nyugdíjasként üljünk egy kórház folyosóján? Erre lettünk tervezve, erre születtünk céltalanul, egy bolygón valahol az Univerzumban, egy szerencsés, vagy kevésbé prosperáló országban? Ennyi az egész? Van-e valami cél, ami izgalmassá és értelmessé teszi a napjainkat? Mire van a sok tehetség, kreativitás, miért van mindenkiben egy hangszer – a saját ének hangja- ha sohasem énekel?
Van, aki nem él már a halála előtt sem. A halál, mint egy célfotó, csak kimerevíti, és állandósítja azt az állapotot, amiben találja az embert. A Biblia azt mondja, az emberek halottak. Élő halottak az Istentől való elválasztottság, elidegenedés miatt, a bűn miatt.
Jézus ezt mondja egy vele beszélgető embernek: „Te csak kövess engem, és hagyd, hogy a holtak eltemessék saját halottaikat!”Máté 8:22
Élsz, vagy csak vegetálsz? Betöltöd-e az isteni küldetésedet a földön, vagy csak lehúzod azt a nyolcvan évet, mint egy rab, és soha nem nézel az ég felé? Milyen állapotot fog rögzíteni a halál pillanata? Egy vegetáló ember elveszett állapota állandósul, vagy egy élettel betelt ember költözik az örökkévalóságba, aki megfutotta a pályáját? Ha élni akarunk már a halálunk előtt is, akkor békét kell kötnünk az Élet forrásával.
Isten emberré vált Jézus Krisztusban, hogy kibékülhessünk vele, és igazi életünk legyen, olyan, amit Ő tervezett. Olyan, ami örökké tart. Aminek van értelme, célja. Ami nem önmagáért van, nem arra korlátozódik, hogy fenntartsa önmagát. Ami adni tud, szeretni tud, ami tele van Isten életével, erővel, hittel, reménységgel. Ami értelmet ad a mának, és nem a múltban, vagy a bizonytalan jövőben él. Akarsz-e élni, vagy tovább bolyongsz az élő halottak között, lefelé nézve a sárba, megterhelve, bizonytalanul, igazi küldetés nélkül?
Választhatsz, hogy élsz-e a halálod előtt, és élsz utána is, vagy halott szívvel csinálod végig ezt az egészet, Istentől távol.
Válaszd az életet Krisztusban!
Aki igazán él nem is tud meghalni. A földi élet vége csak egy új kezdet a számára, nem a vég.
Egy újabb örökkévaló kaland kezdete Istennel, a Szeretettel.
Jézus szavai: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is él, ha meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, soha nem hal meg. Hiszed ezt?”
János 11:25-26