Izrael az olajfa

Talán onnan kezdeném, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy Isten nem a magyarok Istene, nem a lengyeleké, németeké, de még csak nem is az amerikaiaké, hanem Õ Ábrahám, Jákob és Izsák Istene. Az Õ kinyilatkoztatott igazságai elszakíthatatlanul kapcsolódnak a zsidó néphez.

Már a Szentírás elején olvashatunk Ábrámról, akit Isten kiválasztott és elhívott, és megígérte neki, hogy a fiában Izsákban fogja megáldani a föld összes nemzetségeit. Ábrahámtól származik a zsidó nép, bár a nevüket Izraelt egy különleges helyzet után kapták, miután Jákob Lábántól hazatérõben tusakodott egy angyallal. Izrael azt jelenti, hogy Isten harcosa, vagy Istennel harcolt. Izraelbõl nagy nép lett, és késõbb Egyiptomban annyira megsokasodott, hogy az egyiptomiak félteni kezdték a pozíciójukat, és rabszolgasorba kényszerítették õket. Az Úr azonban megszabadította a népet Mózes keze által, és adott nekik szövetséget, adott nekik jövõt és adott nekik a saját személyében egy néphez tartozó Istent.

Azt mondta nekik, hogy " Istenetek leszek, veletek maradok". Vezette õket éjjel tûzoszlopban, nappal felhõ alatt. A biblia tehát világosan kijelenti, hogy Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak Istenérõl szól az ige. Ezt nem lehet elvenni Izraeltõl .Aztán azt is megmutatja az ige, hogy Izrael eltért Isten útjától, még olyan királyok is, mint Salamon, aki pedig talán a legdicsõségesebb korszakában uralkodott Izraelnek. Hiába volt békesség a föld tele volt bálványimádással, mert az idegen feleségei a királynak ezt meghonosították. Egyre jobban megtelt Izrael földje utálatossággal. Isten nem igazságtalan, az ítélet, amely a zsidó népet sújtotta Isten igazságával összhangban történt.

Ha megnézzük Jeremiás siralmait, akkor ott a próféta feltárja a helyzetet, ami miatt Isten az ítéletét kibocsátotta. Általában nem ez a kedvenc könyv a bibliában, de ajánlom, hogy olvassátok el.

Jeremiás sír a népe miatt, mert nagyon szerette õket, de Istent is szerette és elfogadta az igéjét.

Jer sir 1:18

 

Igazságos az ÚR, mert szembeszálltam parancsával.

Itt saját magát helyettesíti be Izrael népével. Isten nem kiszámíthatatlan, hogy csak úgy lesújtson szeretett népére, ennek komoly oka volt.

 

Jer sir 3:31

 

Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket.

 

Miért siránkozik az élõ ember, a férfi, ha vétkezett? Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az ÚRhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg. Elzárkóztál haragodban, és üldöztél, kíméletlenül gyilkoltál bennünket. Elzárkóztál felhõd mögé, nem jutott hozzád imádság. Megvetett söpredékké tettél bennünket a népek között. Ránk tátotta száját minden ellenségünk. Rettegés és csapda lett a részünk, pusztulás és összeomlás.

Jeremiás itt nem vádolja Istent, hogy igazságtalan, hogy méltatlan ami érte õket, hanem beismeri, hogy vétkeztek és itt az ideje, hogy saját magukat vizsgálják meg.

Izrael olyan igéreteket kapott, amelyeket a föld egyetlen népe sem, és mégis sok területen elfordult az élõ Istentõl. Üzenete van számunkra is ennek, akik keresztények vagyunk és kihúzzuk magunkat, "barátkozunk" Istennel és esetleg szabadoskodunk, holott Isten mindörökké ugyanaz. Semmivel sem különb a mérce felénk, mint Izrael felé. Isten nem változott meg, és mi nem kevélykedhetünk Izraellel szemben, nem emelhetjük föléjük magunkat, nem gondolhatjuk, hogy jobbak, szebbek, okosabbak vagyunk.

 

Róm 9:27

 

Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelrõl: "Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön." És elõre megmondta Ézsaiás: "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához."

 

Fontos kijelentés ebben az Ézsaiás könyvére épülõ igében a "mag". Isten hagyott magot népének. Nem kívánom senkinek azt, amin átment Izrael, miután elfordult az Úrtól, de még a legnagyobb szörnyûségek között is hagyott magot Isten. Hagyott maradékot és nem engedte meg, hogy népe örökre elvesszen.

 

Róma 10:1-21

 

Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentõ?l könyörgöm az Izráel idvességét. Mert bizonyságot teszek felõlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint. Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az õ tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.

 

Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik Õt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

 

De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel? Elõször Mózes mondja: Én titeket felingerellek egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket. Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, a kik felõlem nem kérdezõsködtek. Az Izráelrõl pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedõ és ellenmondó néphez.

 

Itt megerõsíti Pál, hogy Izrael engedetlen volt Isten felé, de azt is kijelenti, hogy az Úrnak volt egy terve, hogy hogyan fogja a zsidó népet újra visszahozni a kegyelembe. Isten eredeti terve az volt, hogy Izraelen keresztül eléri a többi nemzetet, annak ellenére, hogy a zsidók el voltak választva a törvény által. A Róma levélben Pál egy olyan embercsoportról beszél, amely nem egy nép, és amely által felingerli Isten a zsidó népet. Itt rólunk van szó, hiszen az Egyház nem egy a nemzetek közül, ilyen értelemben nem nép, hanem a minden népek közül kihivottak gyülekezete. Isten az Egyház által akarja rádöbbenteni a népét, hogy elfordultak Tõle, és felpiszkálni õket, mikor látják az Egyház megy elõre az istenkeresésében, és õk hol vannak.

A megtért emberek fognak szolgálni a zsidóság felé, ezt Isten már Pálnak kijelentette, lehet, hogy elõször megharagítják õket, de lesznek akik elfogadják a Messiást.

 

Nincs különbség zsidó és görög (más nemzetbeli) között olyan értelemben, hogy egy az Istenünk. Nincs minden nemzetnek egy külön, privát Istene, vagy ha van az nem a Teremtõ Isten. Szembe kell néznünk azzal, hogy bibliai értelemben nem létezik a magyarok istene, hacsak nem a mitológiabeli lényre gondolunk. Néhányan felteszik a kérdést, hogy miért a zsidók Istenével, a zsidósággal foglalkozunk, mikor a magyar történelemben is annyi vér folyt. Azért, mert errõl szól a biblia, a Teremtõ Isten egyben Izrael Istene. Adjunk hálát Istennek, hogy létezik a magyar nyelv, hogy Magyarország a térképen van,mert ez Isten kegyelme, de azzal is legyünk tisztában, hogy errõl az országról nem ír a Biblia.

 

 

Róma 11:1-32

 

Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az Õ népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségébõl való. Nem vetette el Isten az Õ népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésrõl? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván: Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, a kik nem hajtottak térdet a Baálnak. Ekképen azért most is van maradék a kegyelembõl való választás szerint.

 

Itt kesereg Illés, mert azt hiszi, hogy már csak õ követi az Urat, egyedül maradt. Isten akkor is hagyott azonban maradékot, nem engedte meg, hogy a népe elvesszen a történelemben.

 

Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek: A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig.

 

Kemény ez az ige, mert azt mondja, hogy akik elfordulnak Istentõl, azok megkeményednek, megvakulnak, megsüketülnek az Õ dolgai felé. A Biblia szerint ez történt meg.

 

9. Dávid is ezt mondja: Legyen az õ asztaluk tõrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá. Sötétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak, és az õ hátokat mindenkorra görbítsd meg. Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az õ elesésük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy õk felingereltessenek. Ha pedig az õ esésük a világnak gazdagsága, és az õ veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az õ teljességök? Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsõítem, Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket. Mert ha az õ elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételök, hanemha élet a halálból? Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.

 

Itt Pál azt mondja, hogy Isten ítélete Izraelen áldássá változott a többi nemzet számára, de még nagyobb áldás lesz Izrael megtérése, élet a halálból. Miért alakult ki ez az egyháztörténeti helyzet, amelynek mi is részesei vagyunk, amelyben sokak számára a "keresztény "szó azt jelenti nem "zsidó"? A Sátán sokféle módon próbálta tönkretenni Izraelt, de ennek egyik legrafináltabb módja pont a kereszténységen keresztül történt. Meg kell látnuk, hogy Isten megítélte népét, ez igaz, de soha nem vetette el, és fel is fogja emelni.

 

17 Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának; Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be. Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.

 

Pál itt világosan beszél arról, hogy a fa gyökere a zsidóság. A fát a gyökér tartja, és mi akik nem tartozunk test szerint Izraelhez ebbe oltattunk be. Nincs egy külön, saját olajfánk, az Egyház nem egy külön fa. Ne higgyük el amit a történelem sugall, hogy Isten elbánt ezzel a furcsa néppel, és mi egyháztagok fellélegezhetünk, hogy eljött a mi idõnk. Nem ezt mondja az írás! Azt mondja az írás, hogy ne kevélykedj, legyen benned istenfélelem, nézd meg Izrael sorsát, és gondold végig, hogy ha mi ugyanúgy cselekszünk nekünk sem fog kedvezni.

 

22 Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.Sõt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja õket.Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az õ saját olajfájokba. Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne hitessétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nékik az én szövetségem, midõn eltörlöm az õ bûneiket. Az evangéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az Õ elhívása. Mert miképen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az õ engedetlenségök miatt: Azonképen õk is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán õk is irgalmasságot nyerjenek;Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön

 

Ez egy titok, mondja Pál, de az a döbbenetes, hogy mégis le van írva a Róma levélben. Hogy tudta ezt az ördög elhomályosítani évszázadokon keresztül? Az egyik magyarázat, hogy nem olvasták Isten igéjét. A Sátán mindent elkövetett, hogy a biblia ne kerüljön az emberek kezébe. Ha mégis akkor legyen egy olyan réteg, akin keresztül, ráadásul idegen nyelven jusson el az üzenet. Sajnálatos , hogy Luther Márton sem szabadult meg az antiszemitizmustól, pedig óriási kijelentést kapott a hitbõl való megigazulásról. Ez azért félelmetes, mert amikor Hitlert számonkérték, hogy mi ez az egész, mit mûvel a zsidókkal, akkor, azt üzente az egyháziaknak, hogy, csak befejezi, amit õk elkezdtek.

Az Egyházban van egy hamis tanítás Izraelre nézve, amely nem áll másból, mint hogy az Ószövetségbõl az Izraelre vonatkozó igéket kisajátítja, úgy gondolva, hogy már Izraelre nem vonatkoznak. Úgy gondolják Izraelt Isten elvetette, de az ígéretei kellenek nekünk. Ábrahám áldása kell nekünk, a próféciák a földrõl, az örökségrõl, az új Jeruzsálemrõl kellenek nekünk. Egy olyan evangélium azonban, amely Izraelt számításon kívül hagyja, az az ördög evangéliuma. Az antiszemitizmus kovászától az egész tészta megbûzhödik, egy kis kovásztól is. Ha jön egy antiszemita ember, aki hívõnek mondja magát akkor vegyétek elõ a Róma 11-et és olvassátok fel neki! Pál azt mondja, hogy nem akarja, hogy ne tudják meg, hogy Isten nem vetette el az õ népét örökre. Nem lehetünk semlegesek a zsidó nép felé, hanem egy megkülönböztetett szeretettel és figyelemmel kell feléjük szolgálni. Miért, mert annyira szépek, különlegesek, sokan vannak ? Nem ezért, hanem mert Isten örökkévaló szövetséget kötött velük, kiválasztotta õket. Jézus a Megváltónk is közülük való, Õt sem szeretjük, ha nem szeretjük a népét.

 

Luk 1:54Mária éneke

 

Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az Õ utódjának mindörökké."

 

A bibliai Mária így prófétált, hogy Isten felkarolta Izraelt, mikor elküldte a Messiást.

 

 

Luk 1:67Zakariás, bemerítõ János apja is így prófétált:

 

"Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Erõs üdvözítõt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök idõktõl fogva: hogy megszabadít ellenségeinktõl, és mindazok kezébõl, akik gyûlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségérõl, arról az eskürõl, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezébõl megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban õelõtte életünk minden napján.

 

Izrael a nemzetekkel ellentétben várta a Messiást. A nemzetek nem is tudtak errõl semmit. Mikor a kis Jézus megszületett, akkor nem egy katolikus liturgiai jelenet ment végbe, hanem az Izraelnek megígért Szabadító megtestesült. Mózes, Dávid, Zakariás… próféciái teljesedtek be. A bibliai hõsök kevés kivétellel Izrael fiai közül kerültek ki. Nem hívõ koromban eszembe sem jutott volna ilyen "õrültség", hogy Szent Péter zsidó volna. Pál sem katolikus? Hát ott van a Szent Pál katedrális! Na jó volt egy-két zsidó ember is, de a többség csak rendes, becsületes katolikus volt. :) Régen ezt gondoltam…

Nagy bolondság volna azt mondani, hogy nem kell nekünk a gyökér, és baltával levagdosni magunkat róla.

 

Jézus megdöbbentõ kijelentést tesz arról, hogy Õ Izraelhez küldetett.

 

Máté 15:22-24

 

És ímé egy kananeus (pogány) asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtõl gonoszul gyötörtetik. õ pedig egy szót sem felele néki. És az õ tanítványai hozzá menvén, kérik vala õt, mondván: Bocsásd el õt, mert utánunk kiált. õ pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.

 

Meg kell értenünk, hogy a Messiás elsõsorban Izraelé, de az Egyház mégsem rögtönzése Istennek. ? sokkal csodálatosabb, mint gondolnánk! Az Egyház Isten örökkévaló terve az Efézus levél tanusága szerint. Õ már elõre látta, hogy Izrael elfordul, és akkor támad egy "nem nép", amely által felingerli Izraelt, hogy utána mindkettõ bemenjen a kegyelembe.

 

Róm 3:1-4

 

Mi tekintetben különb hát a zsidó?

Mi lenne ha társaságban feltennéd ezt a kérdést?

Vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek? Minden tekintetben sok. Mindenek elõtt, hogy az Isten reájuk bízta az Õ beszédeit. De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hûségét? Távol legyen. Sõt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug.

 

Még az Isten igéjét is nekik köszönhetjük, hogy leírták, megõrizték, és most lobogtathatjuk. A zsidó apostolok nélkül vakon, süketen mehetnénk a végünk felé. Becsüljük meg a kijelentett igazságot!

Lehet, hogy újat mondok, de az Új Szövetség is elsõsorban Izraellel köttetett meg. Te úgy gondoltad, hogy az Ószövetség a zsidókkal köttetett ,az Új meg a keresztényekkel?

 

 Örökkévaló szövetsége van az Úrnak Izraellel.

 

Jer 32:37-42

 

Ímé én összegyûjtöm õket mindama földekrõl, a melyekre kiûztem õket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom õket e helyre, és lakni hagyom õket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenük leszek.És adok nékik egy szívet és egy utat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az õ fiaiknak õ utánuk. És örökkévaló szövetséget kötök velük, hogy nem fordulok el tõlük és a velük való jótéteménytõl, és az én félelmemet adom az õ szívükbe, hogy el ne távozzanak tõlem. És örvendezek bennük, ha jót cselekedhetem velük és biztosan beplántálhatom õket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Mert ezt mondja az Úr: A miképpen ráhoztam e népre mind e nagy veszedelmet, azonképpen hozom rájuk mind azt a jót, a miket én õfelõlük mondok

 

Új szövetségrõl is beszél Isten már Jeremiásnál, amit Izraellel fog kötni.

 

Jer 31:31-33

 

Eljön az az idõ - így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent õseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki õket Egyiptom földjérõl. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, õk pedig népem lesznek.

 

 

Errõl szól a Zsidó levél 10. fejezete is Jézus bûnért való áldozatával kapcsolatban.

 

Zsid 10:14-18

 

Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: "Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán", így szól az Úr: "Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bûneikrõl és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Ahol pedig a bûnbocsánatról van szó, ott nincs többé bûnért bemutatott áldozat.

 

A Biblia utolsó könyvében ismét megjelenik Izrael 12 törzse. Isten õket egy speciális szolgálatra rendelte.

Jel 7: 2-8

 

Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felõl, akinél az élõ Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és így szólt: "Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit". És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzsébõl: Júda törzsébõl tizenkétezer pecséttel megjelölt, Rúben törzsébõl tizenkétezer, Gád törzsébõl tizenkétezer,Ásér törzsébõl tizenkétezer, Naftáli törzsébõl tizenkétezer, Manassé törzsébõl tizenkétezer, Simeon törzsébõl tizenkétezer, Lévi törzsébõl tizenkétezer, Issakár törzsébõl tizenkétezer, Zebulón törzsébõl tizenkétezer, József törzsébõl tizenkétezer, Benjámin törzsébõl tizenkétezer pecséttel megjelölt.

 

Izrael is fel fogja ismerni a Messiást, az egyiptomi Józsefrõl lehullik az öltözet, amely elfedte a testvérei elõtt a kilétét. Fel fogják ismerni Jézusban a testvérüket! Isten szemével kell tekintenük Izraelre és az Egyházra is!

Jeruzsálem "felülnézetbõl". :)