Az Egyház iszonyatos identitásválságban van az egész világon, és ennek az egyik fő oka, az Izraeltől származó örökség megtagadása, vagy az azzal szembeni tudatlanság.
Izrael és az Egyház kapcsolata
Már két alkalommal beszéltünk Izraelről. Miért ennyire fontos ez?
Jézus azt mondta, hogy nem azért jöttem, hogy eltöröljem az előző szövetségeket, vagy a Törvényt, hanem hogy betöltsem. Inkább úgy mondhatnánk, hogy az Újszövetség felvett magába az előző szövetségekből, úgy, hogy kiegészítette, és kiteljesítette. Isten így gondolkodik a szövetségeivel kapcsolatban, így jelenti ki magát a történelemben, hogy lépésről-lépésre jobban és jobban megismerteti magát az emberiséggel. Nem úgy, hogy az egyik szövetséget eltörli, és egy teljesen új kezdődik, és ami előtte volt, az már nem érvényes. Vannak teológusok, akik így gondolkodnak, én magam részéről ezt nem osztom.
Három dologról szeretnék beszélni: a téma az Izrael és az Egyház kapcsolata.
1. Hogyan viszonyult az Egyház, Izraelhez mint etnikumhoz? A fizikai értelemben vett Izraelhez.
2. Hogyan viszonyult Izrael a Gyülekezethez? Mert a kapcsolat kölcsönös.
3. Némi történelmi adalék, Izrael és a Gyülekezet viszonyáról, ami nem lesz túl vidám.
Hogyan viszonyult a Gyülekezet Izraelhez?
Szeretnék beszélni, arról a teológiáról, ami kialakult az Egyházban. Az Egyház I. század után sokkal nagyobb számban fogadott magába nem zsidó hátterű embereket, és egy idő után kialakult a helyettesítési teológia. Miről szól ez a teológia? A lényege az, hogy Isten Izraellel kötött szövetségei, az Újszövetségben, és az Újszövetség által érvénytelenné váltak. Isten félretette Izraelt, és behelyettesítette az Egyházzal. Ez a teológia hamis, mert Isten nem bánta meg a szövetségeit és az elhívását Izraelre nézve, hanem ezek mindörökké megmaradnak, és amiket azokban Isten megígért, azoknak jó részét már be is teljesítette, és még nagyon izgalmas dolgok állnak előttünk.
Az úgynevezett egyházatyák, akikről talán hallottatok, hitvédők voltak, koruk híres igehirdetői, akik alakították az Egyház látásmódját ebben a tekintetben is.
Egyikük, Justinus mártír, a II. században élt. Ő a Trüfonnal való párbeszéd című írásában, lényegében azt tanította, hogy Isten felbontotta az Izraellel kötött szövetségét, amiatt, hogy Izrael, mint nép nem fogadta el Jézus Krisztust Messiásnak. Justinus szerint ezért Isten őket félretette, és a pogányokból álló gyülekezet lépett Izrael helyett a szövetségbe.
Aztán ott volt Origenész, aki a III. században élt, akkor sokan eretneknek tartották, ezért nem osztatlanul fogadták el a nézeteit. Később tanításai széltében –hosszában elterjedtek az Egyházban. Ő vezette be az allegorizáló, vagy a mindennek szellemi értelmet adó bibliamagyarázatot. Ez azt jelentette hogy, az ószövetségi konkrét kijelentéseket, pl. amiről korábban szó is volt, hogy Izraelnek Isten milyen földet adott, és hogy mettől meddig terjed, és hogy melyek a határai, ezeket úgy magyarázta, hogy nem fizikailag kell érteni, hanem kizárólag szellemi értelemben. Szerinte az Ígéret Földje az újszövetségi Egyházé , de csak szellemi értelemben, és nincs ennek fizikai valósága. Ő is azt állítja, hogy Izrael gyakorlatilag kudarcot vallott, Istennek egy próbálkozása volt, ami nem sikerült, ezért helyettesítette az Egyházzal. Az origenészi elszellemiesítő bibliamagyarázat később nagyon-nagyon elterjedt, és így erre hivatkozva könnyen félresöpörték Izraelt, és a neki adott ígéreteket.
Megemlíteném még Euzébiust, aki szintén a III. században élt, egyháztörténetet írt, és lényegében azt hangsúlyozta, hogy a zsidó népet ért csapásoknak az az oka, hogy ők ölték meg a Messiást. Az, hogy a zsidók ölték meg a Messiást, később is újra és újra, mint egy alapvető vád megfogalmazódott. Valóban nagy szerepe volt Izrael népének abban, hogy megfeszítették a Messiást, de az a konklúzió, amit ebből levont az Egyház, a közöny, vagy nyílt ellenséges magatartás Izraellel szemben viszont már nem indokolható meg ezzel.
Aztán említsük meg Augustinus nevét, aki talán a legnagyobb hatású nyugati egyházatya. Ő azt mondta, hogy a zsidóságnak az a sorsa, hogy kitaszított, gyökértelen, vándorló életmódot folytassanak, és ezzel megmutassák azt, hogy a Gyülekezet felsőbbrendű a judaizmus fölött. Gyakorlatilag ezzel a zsidók szenvedéseit legalizálta, és egy olyan elméleti hátteret adott, amelyben a zsidók szenvedését normális állapotnak állítja be, sőt szerinte szabadon lehet velük kegyetlenkedni, hiszen maguk keresték a bajt.
A kereszténység államvallássá vált a IV. században, és zsinatok jöttek egymás után. Ezeken a császár elnökölt, mert akkoriban a világi és az egyházi hatalom egy volt. A római császár mielőtt névlegesen keresztény lett, a birodalmának mind katonai, mind vallási feje volt, és ez nem is változott meg, ugyanígy gondolkodott továbbra is. Azt gondolta, hogy a birodalom attól lesz stabil, hogy ő mind politikailag, mind katonailag, mind vallásilag uralkodik, és így fenntartja a birodalom egységét. Így ezeken a zsinatokon ott elnökölt a római császár, és a kereszténységnek tudatosan elvágták az összes zsidó gyökerét. Például volt egy nagy vita arról, hogy a Húsvétot mikor kell megünnepelni, hagyományos bibliai időpontban, Nissan hónap 14-én, vagy jelöljenek ki új, keresztény napot. Aztán rátették a pecsétet, hogy nem a bibliai időpontban, mert nekünk nincsen közünk a zsidókhoz. Jézus zsidóságát is szinte gyakorlatilag teljesen megtagadták, a szombat megünneplését megtiltották, aztán később azt is, hogy keresztények és zsidók egymással házasodjanak. Ezeket kőkeményen kimondták, nem nagyon szegülhetett senki szembe, mert a rendeletek mögött katonai erő állt. Nem lehet a mai gondolkodásmódot alkalmazni a múltra, mert régen úgy gondolták az uralkodók, hogy a birodalom stabilitását a vallási egység is alátámasztja, tehát annak megbontását nem engedték meg. Azért volt az az alapelv, hogy akié a föld, azé a vallás. Egy bizonyos terület fölött nem uralkodhatott többféle vallás, vagy mindenki katolikus volt azon a területen, vagy mindenki protestáns. Ez volt a maximum tolerancia.
A reformáció korában megpróbáltak visszatérni a bibliai gyökerekhez. Az a probléma, hogy Izraellel kapcsolatban ez szinte egyáltalán nem sikerült, gyakorlatilag továbbvitték a római gondolkodásmódot, ami a római katolikus egyháznak a gondolkodásmódja is volt, és nagyon sajnálatos módon Luther Márton az egyik legelkeseredettebb antiszemitaként fejezte be földi pályafutását, aki nagyon durva dolgokat írt a zsidókról. Olyanokat írt róluk, hogy rosszabbak az ördögöknél is, másokat megmérgeznek, rituális gyilkosságokat követnek el, paraziták, és mint ilyeneket ki kell űzni őket Németországból. Később Hitler, amikor hatalomra jutott, akkor többek között erőteljesen használta retorikájában a lutheri gondolatokat a zsidókkal kapcsolatban, és azt mondta: Emberek, én csak befejezem azt, amit Luther elkezdett. Mi a probléma? Hát már ő megmondta!
Viszont Kálvin a ’Rómaiakhoz írt levél’ magyarázatában, kommentárjában, kiáll Izrael kiválasztottsága, és jövőbeni helyreállása mellett, ami nagyon pozitív. Kálvin szerint, amikor a pogányok bejönnek a kegyelembe, akkor a zsidók is megtérnek tévelygésükből, a hit engedelmességére, így válik majd teljessé Isten egész Izraelének megváltása, ez pedig úgy valósul majd meg, hogy a zsidók első helyre kerülnek, mivel ők voltak az elsőszülöttek Isten családjában. A Rómaiakhoz írt levél magyarázatában írja , hogy Isten eredetileg kiválasztotta őket, és mivel Isten mindenható, ha Ő eldönti, hogy üdvözíteni fog egy népet, akkor üdvözíteni is fogja azt a népet. Kálvin a Rómaiakhoz írt levél 11. fejezetét szó szerint értelmezte.
{xtypo_quote_left}a negatív megközelítés azt hozta létre, hogy keresztények milliói tudatlansággal, közönyösen, sőt sok esetben ellenséges magatartással fordultak szellemi atyáik felé, és saját gyökereik felé{/xtypo_quote_left}Izrael felé való eddig tárgyalt negatív megközelítés azt hozta létre, hogy keresztények milliói tudatlansággal, közönyösen, sőt sok esetben ellenséges magatartással fordultak szellemi atyáik felé, és saját gyökereik felé, és sajnos ez így van a mai napig. A minimum a tudatlanság, közöny, részvéttelenség, keménység. Tudjátok, hogyha valaki a saját gyökereivel nincs tisztában, egy gyerek a saját szüleit megtagadja, akkor állandóan identitásproblémákkal fog küzdeni. Szellemi értelemben is igaz ez. Az Egyház iszonyatos identitásválságban van az egész világon, és ennek az egyik fő oka, az Izraeltől származó örökség megtagadása, vagy az azzal szembeni tudatlanság. Ezért kell nekünk erről sokat beszélnünk, mivel ezek a dolgok nincsenek a természetes helyükön, mint egy jó családban, ahol ott vannak a szülők és a gyerekek. Mi nem lehetünk tudatlanok. Azt mondja a Biblia, hogy: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj! És jól élj, azon a földön, amit az Úr a te Istened ad neked.” Szellemileg is igaz ez. Így kell látnunk Izraelt, mint atyákat, akiket tisztelnünk kell, és szeretnünk kell, és, mint akiknek le vagyunk kötelezve.
Hogyan viszonyult Izrael a Gyülekezethez?
A másik oldalról is nézzük meg. Ha egy kapcsolat megromlik, azért általában mind a két fél hibás. Izrael sem volt hibátlan abban, hogy a dolog így alakult a Gyülekezettel. Ami fájdalmas és rettenetes, tulajdonképpen a mai napig felfoghatatlan a számunkra az az, hogy hogyan lehet az, hogy a zsidó nép, aki már elő volt készítve évszázadokon át, nem fogadta el az elsősorban neki küldött Messiást. Ez rettenetes! Ez nem természetes! Elsősorban –azt mondja Jézus-, nem küldettem, csak az Izrael házának elveszett juhaihoz! Zsidónak először, aztán görögnek is, mondja máshol Pál apostol a leveleiben. Pál elment, hirdette az örömhírt, Jézusról, Jesuáról –ez a zsidó neve-, a zsinagógákban, mindig először a zsidóknak. Mégis ez a nép, mint nép, az elsősorban neki küldött Messiást elutasította. Ez hibának is felfogható, de ez nagyon súlyos bűn! Nagyon, nagyon durva dolog, hogy Izraellel ez történt. Persze magyarázza az Újszövetség, hogy ez nekünk pogányoknak jó hír, hiszen az ő elesésük folytán lett az üdvösség a miénk. Így evangéliumra nézve, ellenségek miértünk, de mégis Isten szereti őket, az Atyák miatt. Úgyhogy ez egy izgalmas dolog.
Ettől függetlenül, az első Gyülekezetnek a túlnyomó része azért zsidó volt, de az egész nemzet nem fogadta el a Messiást. A jeruzsálemi gyülekezet, és az első gyülekezetek zsidókból álltak. Ezt ne felejtsük el! Attól, hogy valaki zsidó volt , és elfogadta Jézust Messiásnak, attól nem szűnt meg zsidónak lenni, ez továbbra is teljesen természetes volt. Tehát ők nem akartak szétválni, különválni, ez eszükbe sem jutott. Ugyanúgy eljártak a Templomba. Olvastuk az Újszövetségben, Pál elment a zsinagógákba, hirdette az evangéliumot. Azért ment oda, mert meg volt arról győződve, hogy Isten elsősorban ezt az örömhírt, és a Megváltót, magát Izrael népének küldte el. Alapvetően a megtért, Messiásban hívő zsidók, ugyanolyan zsidók maradtak, és a zsidó hagyományaikat, látásmódjukat ugyanúgy élték továbbra is. Ez nekik nem okozott problémát, ez csak nekünk okoz problémát.{xtypo_quote_left}...a megtért, Messiásban hívő zsidók, ugyanolyan zsidók maradtak, és a zsidó hagyományaikat, látásmódjukat ugyanúgy élték továbbra is.{/xtypo_quote_left}
Így működött egy ideig, de Kr. u. 70-ben Titusz római seregei körülvették Jeruzsálemet, ezt pedig megelőzte egy zsidó lázadás. Ennek a vége az lett, hogy a Templomot lerombolták, és a lakosokat lemészárolták. Akik a Messiásban hittek, azok megemlékeztek Jézus szavairól, amikor az ostromgyűrű már kezdett felállni, hogy megmondta: „Amikor látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor elközelgett az Ő ideje, és akkor fussatok ki belőle!” Azok a zsidók, akik hittek Jézusban, mint Messiásban, azok elmenekültek. Amikor jött Titusz, és elfoglalta a várost, és lemészárolta az embereket, akkor a messiáshívő zsidók nem voltak ott. Azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban nem örültek ennek, hanem azt mondták nekik: Te hazaáruló vagy, te nem védted meg az utolsó lehelletedig a Templomot, a várost, te nem vagy igazi zsidó! Ez ellentétet szült.
Aztán a Barkochba féle lázadás jött - Kr. u.130-as években volt-, szintén a rómaiak ellen. Akkor kezdték mondani, hogy Barkochba a messiás. Barkochba azt mondta, hogy álljunk fel együtt, mint zsidó nemzet, és a római igát törjük le a nyakunkról, de akik Jézus Krisztust tekintették Messiásnak, azok nem tekinthették Barkochbát messiásnak. Így megint zsidó-zsidó ellentét alakult ki a nemzeten belül, és ez megint egy törést hozott. Most arról beszélek, hogy zsidók között, tehát a Messiásban hívő, és a Messiásban nem hívők között volt feszültség.
Krisztus után 90 körül már a zsinagógai istentiszteletbe is bekerült egy ima, ami egy átok ima volt, ami az eretnekekre átkot mondott, többek között a keresztényekre is. Ezek mind-mind feszítették szét az egyik zsidót a másiktól, és így zsidó messiáshívőként élni, és egyben a zsidó közösségben maradni egyre nehezebb lett.
Tehát egy zsidó embert képzelj el. Nagyon nehéz helyzetben volt az az ember, egyrészt szorongatta a Gyülekezet, amelyik azt mondta hogy, az Izraelnek adott ígéretek már nem érvényesek, azok mind az Egyházéi. A másik oldalról ott voltak azok a zsidók, akik meg nem hittek Jézusban, mint Messiásban, és akkor, ha keresztény akart lenni, akkor szakítania kellett a zsidósággal. Másrészt pedig amikor bejött az Egyházba, akkor egy légüres térbe került. Az embernek van kultúrája, vannak gyökerei, vannak rokonai, vannak szokásai, van egyfajta életmódja. Ezt feladni nagyon nagy áldozat, és Isten ezt nem is kívánta. A Gyülekezet már szinte kizárólag nem zsidó hátterű emberekből állt, és ha egy zsidó bejött, akkor kiforgatták az identitásából. A Gyülekezet azt mondta, hogy nem szabad megtartani a mózesi törvényt, azokat az étkezési előírásokat, ruházkodást, mert aki Krisztusban hisz, az nem lehet zsidó. Ez két teljesen különböző dolog. A kereszténnyé vált zsidók kitaszítása is megtörtént a zsidóság részéről, a rokonság részéről, a mai napig is így van. Ez nagyon kemény dolog. A többi zsidótól szüntelenül azt hallották azok, akik Jézust elfogadták Messiásnak, hogy: „akkor többé már nem vagy zsidó”. Ha keresztény vagy, akkor nem lehetsz zsidó! Ez mindkét oldalról nézve nagyon hamis és hazug gondolkodásmód, hiszen Krisztus a Messiás! Ő elsősorban Izraelnek a Messiása, hogy lehet az, hogy nem lehetsz a Messiásban hívő, és közben zsidó is egyszerre? Ez szörnyűség, ez hazugság. Ha valaki megtért, aki ortodox zsidó volt odáig, akkor a meg nem tért családtagjai temetési szertartásokat tartottak értük, azt mondták: ’aposztata’ hitehagyott. Nyilván most már vannak újból messiáshívő zsidó gyülekezetek, úgyhogy azért otthonra találhat egy ilyen ember, de a mai napig komoly problémát okoz, ha egy ortodox zsidó elfogadja Jézust Messiásnak.
Van egy másik problémakör is : vannak olyanok, akik zsidó származásúak, megtérnek Jézushoz, mint Messiáshoz, és azt gondolják, hogy ők magasabb rendűek Krisztusban, mint az, aki nem zsidó háttérből tért meg. És nincs igaza, mert nem magasabb rendű. Egyenlőség van Krisztusban, és nincsenek magasabb rendű emberek, hanem aki Krisztusban van, az új teremtés. Azt mondja a Biblia, és ez Istennek a csodálatos terve, hogy a zsidóságot, és a nem zsidó népeket, Krisztusban egy olyan új csoporttá tudja összegyúrni, ahol nem kell egymást lenyomni, és egymás fölé kerekedni, hanem szeretetben el tudjuk fogadni egymást Krisztusban. Egyenlőek vagyunk, de úgy, hogy megengedjük egymásnak azt a másságot, és azt a különbözőséget, ami a másiknak a gyökereiből következik. És ez fantasztikus. Isten, így álmodta meg a Gyülekezetet, és ez az előttünk álló időben, azt gondolom, hogy meg is fog valósulni.
Némi történelmi adalék, Izrael és a gyülekezet viszonyáról
Néhány történelmi tényt szeretnék elmondani. Az Egyháznak egyik alapvető álláspontja volt évszázadokon keresztül, hogy a zsidók, mint nemzet, bűnösök Jézus megfeszítésében. Ezért folyton kóborolniuk kell a világban, kifosztva, otthontalanul, állandó üldözések közepette, és ezzel tanúskodnak arról, hogy az evangélium igaz. A zsidók átkozottak, a keresztények áldottak, ez volt a szemléletmód. De Isten szereti ezt a népet, még ha követnek is el bűnöket, mint ahogy a gyerekedet ismered, tudod hogy milyen, de szereted, és akkor is fáj a szíved érte, hogyha rettenetes dolgokat csinál. Nincsenek illúzióid vele kapcsolatban, de a szeretetedet nem vonod meg tőle, és ez a kérdés itt. Az Egyház tartozik Izraelnek, bármit is tett Izrael, és bármennyire bűnös is. Amikor a próféták ostorozták Izraelt, akár az Ószövetségben, vagy az Újszövetségben, mikor Jézus Jeruzsálem felett sírt, akkor azt mondta: bűnösök vagytok. Rossz az, amit csináltok, de nekem ez mégis fáj. Mégis azt szeretném, ha visszatérnétek. Én mégis esélyt akarok nektek még adni. Meg foglak fenyíteni benneteket, de annyira nem hogy megöljelek. Pont annyira, hogy esélyt adjak, hogy visszaforduljatok hozzám. Ez a szív van Istentől. Isten ezzel a szívvel fordul Izrael felé, és nekünk is, ehhez hasonló szívvel kell lennünk Izrael felé, és akkor nem fogunk beállni abba a sorba, akik meghurcolják, és üldözik a zsidókat. 
Történelmi példák ezekből a meghurcoltatásokból: pl. a keresztes hadjáratok, az, hogy a keresztes hadak végigmentek Európán, és mindent kifosztottak, és a zsidók különös célpontjaik voltak folyamatosan. Amerre mentek ott a zsidóknak rettegni kellett. Egyszer felgyújtottak egy zsinagógát, és közben úgy énekeltek, hogy: Krisztus imádunk téged. Közben a zsidók odabenn a tűz martalékai lettek. Ez Isten szíve? Ez az ördögé. Aztán az inkvizíció, főleg a spanyol inkvizíció nagyon kemény volt. Ha életben akart maradni egy zsidó, akkor áttért a kereszténységre, és megkeresztelkedett, de ha megkeresztelkedett, akkor is mindig gyanús maradt. Ez azt jelenti, hogy folyton szemmel tartották, hogy vajon nem tér-e vissza a bűnös eretnekségre, és a zsidó gyökereit, bármilyen módon, nem kezdi-e el újra megélni, bármilyen szinten. Tehát akár elmond egy olyan imát, vagy úgy készíti el az ételeit, vagy esetleg olyan zsidókkal kapcsolatot tart, akik nem keresztelkedtek meg stb. Ha ebből bármelyiket is megtette, akkor nyilvános megszégyenítés következett, durva meghurcoltatás, és a vége általában máglyahalál lett. Ez mind, mind abból a gondolkodásmódból fakad, hogy mi vagyunk Isten választottja az Egyház, és a zsidók már el vannak vetve, és ezért mint a páriák, kitaszítottak, jogtalanok, bármit meg lehet velük tenni, sőt maguknak keresték a bajt.
A Római Katolikus Egyházban azzal vádolták a zsidókat, hogy megszentségtelenítik a szent ostyát. Mert a szent ostyát, - a római katolicizmus szerint - a pap, a szereztetési igék alatt át tudja alakítani Krisztus valódi testévé és vérévé. Ha te azt széttöröd, vagy rátaposol, az olyan, minthogyha magával Jézus Krisztussal csinálnád azt a rossz dolgot. Ezzel többször megvádolták a zsidókat, hogy megszentségtelenítik a szent ostyát, vagyis magát Jézus Krisztust. 1243-ban Berlin teljes zsidó közösségét elevenen megégették, mert állítólag egy ostyát kínoztak. Ilyen dolgok történtek, jó ha tudjátok. Ezt az Egyház tette. Mondhatod, hogy neked semmi közöd nincs ehhez, de azért valami közünk mégiscsak van. Ez az Egyház bűne. Ez nem egyszer történt meg, én most csak egy-két adalékot mondok. Hogyha valami nagy baj volt bűnbakot találtak a zsidókban, pl. nagy pestisjárvány pusztított Európában az 1340-es években, meghalt Európa lakosságának 1/3-a. Ki volt a hibás? A zsidók, hát nyilvánvaló. Megmérgezték a kutakat. Pókokból, gyíkokból, és keresztények szívéből összeállított mérgező keverékekkel, és ezt még az úrvacsora szent elemeivel összekeverték. Ezzel megmérgezték a kutakat, és ezzel 25 millió embert kipusztítottak a zsidók. Valóban nagy hatalmuk volt. Mindezt titokban csinálták, de mégis kiderült. Az emberek ezeket elhitték, milliók hitték el ezeket. Most az ember azt hiszi, hogy ááá, én ilyet soha… Nem így van.
{xtypo_quote_left}Az antiszemitizmusban, ebben a hazugságra épülő gyűlöletkeltésben nagyon nagy erő van, és ezt csírájában kell megfogni, és elfojtani. Ellene kell szólni, és ellene kell állni, ott, ahol tudsz.{/xtypo_quote_left}Az antiszemitizmusban, ebben a hazugságra épülő gyűlöletkeltésben nagyon nagy erő van, és ezt csírájában kell megfogni, és elfojtani. Ellene kell szólni, és ellene kell állni, ott, ahol tudsz, mert ilyen dolgok történtek, és még történhetnek is. Akkor is amikor Hitler handabandázott, ’36 körül, - „ugyan már hát, ez nevetséges, ez nem normális ez az ember, ugrál itt, de hát ez nem érdekes…”, aztán pár év múlva már rács mögött voltak azok az emberek, akik ezt mondták, vagy meghaltak. Ezekben az eszmékben erő van. Sátáni erő, méreg. Nem vehetjük ezeket félvállról. A holokauszt során kb. 6 millió ember pusztult el a gázkamrákban, gettókban, van, aki azt mondja, hogy ez sem történt meg, pedig ez nincsen túl messze tőlünk. És elég könnyen meg lehet róla győződni, hogyha az ember akár elmegy oda, de nem is kell elmenni, mert ezt az interneten keresztül meg tudod akár nézni a helyeket, ahol ezek történtek, vagy meghallgatod a túlélők tanuvallomásait.
Szomorú a képlet, szomorú a mérleg nagyon, sőt tragikus. Nem azért mondom ezt, hogy kárhoztassuk magunkat, de azt gondolom, hogy igen, kell bánkódnunk. Aki kereszténynek vallja magát, annak kell bánkódnia Izraelnek a sorsán, kell bánkódnia egyrészt amiatt, hogy Izraelnek a nagy része ma nem hisz egyáltalán Istenben. Abszolút nem hisz. A matériában hisz kizárólag. A túlnyomó többsége Isten választott népének. Ez rettenetes! Ez minket nem hagyhat közönyösen. Nekünk azért könyörögnünk kell Istenhez, hogy az a nép, akit Ő eredetileg kiválasztott, az visszajöjjön hozzá, és az Ő dicsőségét, és az Ő világosságát tükrözze az életével. Mert erre van megteremtve a zsidó nemzet, és ezt nem tudja magáról lerázni. Gondolkozhat úgy egy zsidó, hogy megtagadja a gyökereit:” én nem vagyok zsidó, ugyanolyan vagyok, mint bárki más”, de ezt mégsem tudja megtenni. Úgy hozzá van tapadva a zsidóság, mint a macska bőréhez a bundája, nem tudja leszedni magáról.
Isten választott népe. Isten ragaszkodik a szövetségéhez. Isten azt mondja, megkötöttük ezt a szövetséget, ti igent mondtatok, vérrel megpecsételtük, én elköteleztem magam. Azt mondja Isten: „nem vonom vissza”! Ilyen a mi Istenünk. Hűséges. Kitartó. Örökkévaló. Nehéz ezt felfogni nekünk embereknek, akiknek olyan a szavunk, hogy sokszor meggondoljuk magunkat, meg – „hát nem gondoltuk azt olyan komolyan”… Isten nem ilyen. Nem mond le azokról a szövetségekről, és arról a népről, akit kiválasztott, hanem azt, amit eltervezett ezzel a néppel azt végigviszi.
Csakhogy nekünk is van közünk, ahhoz, hogy mi történik Izraellel. Mikor történik meg? Mennyi idő alatt történik meg? Nem teljesen nélkülünk cselekszik Isten, hanem bennünket akar használni abban, hogy Izraelre vonatkozó tervét véghezvigye. Neked, és nekem ebben van szerepünk, és ezt föl kell, hogy ismerjük. Először is fontos a szeretet, az együttérzés, az imádkozás ezért a népért.{xtypo_quote_left}..fontos a szeretet, az együttérzés, az imádkozás ezért a népért.{/xtypo_quote_left}Vannak, akik anyagilag támogatják a zsidókat, Izraelt. Vannak ilyen gyülekezetek, vannak ilyen keresztények. Imádkoznak, odamennek, építenek nekik, és fát ültetnek. Rengeteg dolgot próbálnak kitalálni, hogy hogyan tudnák visszafizetni azt a nagy adósságot, amivel mi mindig tartozni fogunk, Isten választott népének, akiken keresztül jött a Messiás, aki által nekünk életünk van. Ha mi megvetjük ezt a népet, akkor bolondok vagyunk, akkor tudatlanok vagyunk, ezt nem tehetjük meg. Igaz ez attól függetlenül, hogy Izrael népének a ma élő többsége nem hívő. Sőt még azok is, akik nagy befolyást gyakoroltak az emberiségre, nem a hiten keresztül tették ezt. Freud, Marx zsidók voltak, ők nagyszerű, tehetséges emberek voltak, de nem istenfélők, és ezért nem töltötték be azt, amire Isten teremtette őket, hogy az Ő világosságát tudatosan tükrözzék a világ felé. Sok zsidó nagyon tehetséges, nagyon jó agyuk van. Sokat el tudnak érni tanulmányokban, sokat el tudnak érni vállalkozásaiban, és ott vannak magas helyeken a társadalomban, és ez nem rossz dolog. De az is igaz, hogyha nincsen hitük Izrael Istenében, és ha nem az Ő dicsőségére történik mindez, akkor célt tévesztenek. Fájdalmat kell, hogy érezzünk, ha valaki sikeres valamiben, de valójában nyomorult, a legnyomorultabb a sikerével együtt is, mert nem ismeri a Messiást, nem ismeri Izraelnek az Istenét. Nem irigykedni kell rájuk, bármilyen magas pozícióban is lehetnek, hogyha nincsen az életükben ott Isten, akkor a legnyomorultabb emberek. Ha megtérnének, ugyanazt a tehetséget, Isten dicsőségére tudnák kamatoztatni. Milyen csodálatos lenne! Egy megtört, megtért, és Istenek odaszentelt zsidónál csodálatosabb ember nincsen a földön, de egy Istentől elfordult, materialista, megkeményedett zsidónál, meg nincsen rosszabb. Rettenetes! Ilyen ez a nép. Végletes. Vagy Isten hatalmas dicsősége sugárzik róla, vagy pedig pont az ellenkezője.
Két igét szeretnék felolvasni befejezésül.
Azt az igét amikor Jézus sír Jeruzsálem felett, mert már látja a jövőjét.
Lk. 19:41-44
„ És mikor közeledett, látva a várost, sírt azon. És ezt mondta: bárcsak megismerted volna te is! Csak e te mostani napodon is. amik neked a te békességedre valók. De most el vannak rejtve, a te szemeid elől. Mert jönnek rád napok, amikor a te ellenségeid palánkot építenek, és körülvesznek téged. És mindenfelől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat tebenned, és nem hagynak tebenned követ, kövön. Mivelhogy nem ismerted meg, a te meglátogatásodnak idejét.”
Ilyen a mi Urunk szíve Izrael felé. Melyik Izrael felé? Amelyik nem ismerte meg a meglátogatása idejét. A bűnös Izrael felé, amelyik nem fogadja el a Messiást. Sírt. Azt mondja: „bárcsak megismerted volna azt az időt!” És azt mondja: „rettenetes dolgok következnek”, de Jézus sírt ezért.
Te így látod Izraelt? Neked fáj? Látod, hogy milyen, nincsenek illúzióid, de fáj, és könyörögsz. Ahogy a Messiás könyörgött, és ahogy a próféták is mindig könyörögtek, Jeremiás semmi jót nem kapott a saját népétől, iszonyatos amit csináltak vele, ő mondja: „könny patakzik a szememből, bárcsak forrás lenne a szemem, állandóan éjjel – nappal tudnék sírni, az én népemnek a romlásán.”
Szerette őket, mert Isten szíve volt benne. Nem tudod Istent lebeszélni arról, hogy Izraelt szeresse különleges szeretettel. Inkább azonosuljunk, Istennek, a Messiásnak a szívével!
A másik, Ámos próféta 6. fejezetéből.
Ámos 6:4
„akik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából, és a kihizlalt borjakból lakmároznak. Akik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi. Akik a bort serlegekkel isszák, és színolajjal kenegetőznek, és nem búsulnak József romlásán.” 
Nem tudom, hogy az Egyház magára ismer-e ebben? Minden megvan. Miénk már a világ! Mi vagyunk Isten szövetséges népe. Miénk minden ígéret, mindent elloptunk Izraeltől! Gazdagok is vagyunk! Egészségesek is vagyunk! Biztonságban vagyunk! Vallásszabadságunk van! Mindenünk megvan, hát kit érdekel Izrael! Nem, József romlásán nem búsulnak. Tudod, ha a szíved, és az én szívem kemény, és ez az egész téma nem érdekel, akkor valami óriási probléma van bent, valahol bent! Itt, a szívünkben. Nem lehet, hogy ne rázzon meg! Lehet, hogy nem ráz meg, de akkor olvassál utána! Kérd Istent, hogy változtassa meg s szívedet, ahogy én is erre kérem Őt, hogy egészen változtassa meg az én szívemet is, mert a 7-es vers már így szól:
„most azért ők vitetnek el, a száműzöttek élén, és vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának.”
Tehát nem lehetsz olyan jó helyzetben, hogy Izrael nyomorán ne induljál meg, mert Izraelnek a nagy része, túlnyomó része el van veszve. Nem maradhat elveszett ez a nemzet! Ők Isten népe! Nekünk nagyon fontosak. Bár Izrael egyszer megláthatná, hogy milyen szeretettel fordulunk feléjük, és mennyire igyekszünk, és mennyire mellettük állunk! Hidd el, hogy ez megrázza őket, mert akkor Isten szíve fejeződik ki rajtunk keresztül. Adósok vagyunk. Imádkozzunk, hogy az Egyház, és mi magunk, egészségesekké tudjunk válni, és ez csak akkor következik be, hogyha tudunk szomorkodni a zsidó nép sorsa fölött, úgy, hogy együtt érzünk velük, és teszünk is értük.
Martini Zsolt